2015. október 15., csütörtök

Faith No More történelem - 8.

11 év síri csend, majd feltámadás



Annak ellenére, hogy a rajongók nem hittek benne, a Faith No More is beállt a "feloszlunk, majd pedig újraegyesülünk" zenekarok sorába. Van, aki szerint nem kellett volna és persze legalább annyian vélekednek úgy: jó újra színpadon látni a mára már őszülő halántékú csapatot.


Ahogy arról már korábban írtam, az 1998-as feloszlásuk után 2009-ben újra összeállt a FNM. Hogy valójában mi volt az ok, azt csak a tagok tudják, de tény, hogy hat évvel ezelőtt megint élőben szólt az "Epic". Nem panaszkodásként, de mindenesetre talán érdemes elidőzni az újraegyesülés okairól egy olyan zenekar esetében, amelyik korábban szinte semmilyen konvenciót nem tartott be azon kívül, hogy lemezeket adott ki, koncertezett, és aztán feloszlott.
Az elsők között napvilágot látott magyarázat az újrakezdésre Roddy Bottumtól származik. Ő sok interjúban elmondta, hogy hosszú évek után először az esküvőjén találkozott a tagokkal, és ekkor merült fel az újrakezdés lehetősége, nem sok sikerrel. A tagok látszólagos vonakodását Mike Bordin később azzal magyarázta, hogy 2009 környékén mindegyiküknek megvolt a saját élete.
Patton rengeteg különböző zenekarban játszott és irányította az Ipecac kiadót. Bordin Ozzy Osbourne zenekarában dobolt, Roddy az Imperial Teen zenekarán kívül a tv, színház és film világában tevékenykedett. Jon Hudson a hangszeriparban dolgozott, Billy Gould pedig a különféle zenekarai mellett a Koolarrow kiadóját is igazgatta.
Aztán az egyik kedves, az akkori helyzetet jól ismerő barát (lehet hogy épp Tim Moss, mostani turnémenedzser) azt mondta Bordinéknak, hogy érdemes lenne újra összeállni, mivel nagyon sokan kíváncsiak lennének a Faith No More-ra élőben.
Rövid tanakodást követően aztán úgy döntött a zenekar, hogy egy próbát megér a dolog és 11 év kihagyás után 2009. július 10-én a londoni Brixton Academy-n megkezdték "The Second Coming Tour" elnevezésű fesztiválturnéjukat.






Ezt a rajongók irányába tett "nagylelkű gesztust"  - mármint hogy újra élőben látható a csapat - az előzőek tudatában nehéz értelmezni. Ha ugyanis mindenkinek jól ment a szekere, akkor minek egy régi dologhoz nyúlni. Persze az oké, hogy minél több pénz áll a házhoz annál jobb, de ebben az esetben nem biztos, hogy csupán ennyiről van szó. A FNM ugyanis nem világsztárokból állt, vagy álló zenekar. A tagoknak sosem  a meggazdagodás volt a célja, sokkal inkább voltak egyszerűen mániákus zenebolondok.
És itt fontos hangsúlyozni a voltak szót. Amikor ugyanis feloszlott a csapat, akkor még valamennyire létezett a mára szinte teljesen megszűnt lemezpiac. Aztán arról sem szabad megfeledkezni, hogy az "Album Of the Year" megjelenése óta felnőtt egy generáció, akik nem ismerik a zenekart, ami érthető, hiszen manapság nem játsszák dalaikat a rádióban, tévében. És máris itt a másik fontos kérdés: a jogdíjak. Ha ugyanis nem hallhatóak a számok, akkor pénz sincs belőlük.





A halott lemezpiacot tekintve pedig érdekes adalék, hogy mind Patton mind pedig Gould lemezkiadót működtet. Patton esetében ez persze nem mérvadó, hiszen ő valamilyen formában folyamatosan koncertezik, vagy stúdióban dolgozik. Gouldnak azonban igen fontos lehetett feléleszteni az aranytojást tojó tyúkját. Aztán itt van Mike Bordin, aki épp 1997-ben lett apuka vagyis lassan egyetemre kell küldeni a gyermekét, így ott is jól jön a pénz. Egyedül talán Roddynak nem volt semmi igazi oka az újraegyesülésre, hiszen ő prímán érzi magát New Yorkban, Hudson pedig korábban sem a FNM-ból élt.
Így talán már érthetőbb, hogy miért is állt színpadra egy többségében több mint 20 éves repertoárral a zenekar. A terv azonban bevált és túl is szárnyalta az elképzeléseket, hiszen a Faith No More kisebb megszakításokkal 2009 és 2014 között összesen 87 koncertet adott. 








Azonban öt éven át játszani a húszéves számokat a jelek szerint még a sokat próbált Faith No More tagokat is megviselte. Ezért aztán az őket ismerőknek nem volt annyira meglepő a banda tavaly májusi bejelentése, miszerint "Jó móka volt ez az újraegyesülési dolog, de itt az idő, hogy kissé kreatívabbak legyünk."
Ez a rajongók számára egy burkolt bejelentése volt az új album közeledtének. Innentől már csak a megjelenés dátuma volt kérdéses. (Egy igazi rajongót ugyanis az, hogy milyen lesz 18 év kihagyás után egy új lemez valójában egyáltalán nem erdekkli. A lényeg, hogy lesz.)







2015 május 19-én aztán 18 év szünet után aztán megjelent a zenekar hetedik albuma "Sol Invictus" néven. Bill Gould értelmezésében ez egy "gótikus hangulatú, a korabeli Siouxsie and the Banshees-t idéző post-punk" lemez olyan, amit mindig is akartak. Ez a beharangozó nyilván nem csak a banda körüli fejleményeket kíváncsian figyelő metálarcokat vágta fejbe, hanem az Easy-nél lemaradt "általános zeneértőket" is. (Aki ugyanis nem ismeri a zenekar első két albumát, az bizonyára értetlenül áll a brit punk hatások előtt.) Ezt talán még tovább fokozta Mike Bordin, aki azt nyilatkozta a lemezről, hogy "Jelenleg ez a legjobb lemez, amit most a FNM készíthet" és hogy imádja az anyagot. 
(Persze hogy milyen a lemez és hogy kinek hogy tetszik, az szubjektív. Akit érdekel az hallgassa meg, aztán döntse el maga.)



 



Az öt éves marketingturnénak is felfogható (a fesztiválokon sokkal több emberhez jut el a zenekar, mint egyébként manapság bárhol) előkészítés után nem okozott különösebb meglepetést, hogy a február 17-én Japánban indult promóciós világkörüli turné teltházas volt. Aki ugyanis 2009 előtt is szerette a zenekart az azért, aki csak azóta egy fesztiválon ismerte meg az azért, aki pedig csak egy jó koncertet akart átélni, az azért ment el a Faith No More bulikba.
Így van ez akkor is, ha ezek már nem "azok" a FNM koncertek. Mára ugyanis a korábban akrobatikus és minden egyéb képességeit bemutató Patton is jócskán visszavett. A frontember a "porctalan túlmozgásai" helyett manapság már inkább csak a hangjára és a kütyüire koncentrál. Néha azért még elkápráztatja a közönséget néhány meglepő jelenettel, de ezek már csak nyomokban emlékeztetnek fiatal önmagára.








Egy azonban biztos, ha valaki egy felejthetetlen élményt szeretne az életben és szereti a rockzenét, az menjen el egy Faith No More koncertre, amíg lehet. A youtube ugyanis nem adja vissza azt, amit olyankor élőben kap az ember.
Kedves szavakra, dob és gitárszólókra persze ne számítson senki. Azok nem lesznek. Lesz viszont a koncert végén is még mindig tökéletesen elénekelt dal, lesz móka, kacagás, és szájtátás. Ez biztos. 26 év rajongás után e sorok szerzője sem ajánlhat mást, de ezeket viszont biztosan, és jó szívvel.
Egyelőre ennyit.

Minden jót, és jó szórakozást!

Üdv,

Fehér Laci








http://www.fnm.com/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése